Pannonia 3 keréken

Tavaly júniusban, mikor hazaérkeztünk a túráról, ürességet éreztünk, egy ideig nem tudtunk magunkkal mit kezdeni. Bóklásztunk a nyárban, tettük-vettük a dolgunkat, de hiányérzetünk nem változott, sőt. Aztán rájöttünk, ezernyi dolog vár ránk a P3K-val kapcsolatban és nem ülhetünk tétlenül. Elkezdtük vágni a filmeket, szortírozni a fotókat, és persze tervezni a a nyugati kört. Egyre inkább éreztük, hogy ott vagyunk, ülünk a motoron, beszélgetünk vicces, érdekes emberekkel, újra felfedezzük az útvonalat, a tájat, Magyarországot. Büszkén jelenthetjük sikeresen telt el az elmúlt 9 hónap és a következő bejegyzésekben ezekről az eredményekről számolunk be.

Csabi:

Nagyszerű fogadtatásban volt részünk mindenhol, a vidéki emberek önzetlen vendégszeretete utánozhatatlan, számunkra, városi fiatalok számára kicsit érthetetlen is. Úgy érzem, hogy e-mailezésbe és mobiltelefonálásba szürkült értékrendünk egy kicsit visszacsúszott a helyére. Alig várom a második részt!.. 

Megcsináltuk! Dunától-Dunáig 1887 km. Voltak magas –és mélypontok, de alig, hogy hazaértem, már csak a szépre emlékezem: a kemencés lángosra Túristvándiban, a tarpai szilvalekvárra, a finom halászlevekre, a slambucra, tivadari szép vendégházra és a sok kedves emberre, akivel találkoztunk. Valahogy nekem mindig az ételek és az emberek a legfontosabbak…na és persze az állatok. A sok gólyafészek a legalább 3 kisgólyával, az alföldi gémek, a rengeteg kis puli és persze a szarvasbogár. Az erdők illata felülmúlhatatlan, na és a friss éretlen búza íze, ezt nem tudom szavakba foglalni. Egy olyan út volt, amit majd büszkén mesélek el az utódoknak. Már várom a nyugati kört!

Gyuri:

Kitaláltuk, készültünk rá és megcsináltuk! Azt hiszem nincs ennél jobb dolog az ember életében: egy jó ötlet, amit végre is hajt. Általános nézet, hogy a tervezgetés jobb, mint maga az utazás, ebben az esetben azonban a gyermek magasan felülmúlta szüleit. Amikor elindultunk három gondolat lebegett szemeink előtt: szabadság, hazaszeretet, spontenaitás. Mindenből az elképzeltnél többet kaptunk. Szabadon azt csináltuk, oda mentünk, arról beszéltünk, úgy ettünk ahogy kedvünk tartotta, de ha megálltunk egy kivételesen szép helyen és már a motor szüntelen berregésétől is megszabadultunk, a minket körülvevő csendet élveztem a legjobban. Ugyanakkor fantasztikus érzés volt az utunkba eső emberekkel szóba elegyedni, jó volt hallani boldogságukat, reményeiket, gondjaikat. Az eltelt 20 nap alatt  megcsodáltunk számtalan soha nem látott tájat, helyet, települést, csak úgy tobzódtunk a látnivalókban. Ha mégis sorrendet kell felállítanom, nekem legjobban a Zempléni Hegység – Füzér, Hollóháza, Hegyköz -tetszett, második  helyezett Szabolcs-Szatmár – Szatmárcseke, Túristvándi , a Tisza –, bronzérmes pedig Mórahalom-Ásotthalom-Kelebia úton a motorozás. A legjobban talán a spontenaitása tetszett a túránknak: ugyan sokat készültünk rá, elképzeltük milyen lesz, hogyan lesz, de valahogy mindig úgy alakult a napunk, hogy este csak néztünk egymásra fáradtan és soroltuk mi volt, hogy volt és hogy tényleg ennyi minden történt velünk? Tényleg.

Bácsalmás, Kossuth utca 49, Skorutyák János. A helyi kékfestő. www.kekfesto.hu Fantasztikus! A kevés megmaradt kékfestők egyike az országban. A negyedik generáció ebben a házban. A korabeli gépek még működnek és rajtuk készíti Skorutyák úr a szebbnél szebb kék-fehér színű, különböző mintázatú anyagokat.

Szívesen be is mutatta nekünk a kékfestés 8 lépését, sőt, ha előre bejelentettük volna érkezésünket, még kemencében sült finomságokkal - bárány, vegyes-hústál, stb. - is tudott volna szolgálni. A falusi turzmus, a néphagyományok és szép textíliák iránt fogékonyak ne hagyják ki ezt az élményt!!! Skorutyáknéval az oldalkocsiban Gyuri tett is egy kört a városban.

Katymáron keresztül Bácsborsód következett. A Latinovits ingatlanok: két kastély nem messze egymástól és távolabb egy kápolna. Az egyik kastély üres, a másik öregek otthona. A kápolna romos állapotban van, de így is hátborzongató: belül üres, félrecsúszott fedelű kripta, a kápolna alatt pince. A helyi kocsmában megtudtuk, hogy a legenda szerint földalatti folyosó köti össze a három épületet.

Garán becsöngettünk szeretve tisztelt teniszedzőnk nagynénjének házába. Teta elmesélte, hogy testvéréről, Páncsics Miklósról (edzőnk, Dusán apjáról), a híres fradis focistáról ezen a héten szombaton fogják elnevezni a falu jelenlegi Vöröshadsereg útját. A környéken egyébként több híres focista is született: Dunai Antal szintén garai, Albert Flórián pedig a közeli Hercegszántó szülötte.

Hercegszántó volt a mi következő állomásunk is. Itt a polgármester, Feigl József volt a házigazdánk. A falu határában túránk egy újabb kiemelkedő meglepetése: a karapancsai vadászkastély - szálló. Felújított barokk külső, főuri angol belső. Külföldi vadászok és királyi látogatók által kedvelt szálláshely, a Gemenc Zrt tulajdonában. Bárki megszállhat és ötcsillagos kényelemben élvezheti a háborítatlan erdei hangulatot.

Hercegszántón benéztünk még a helyi szivattyúházba is. A nagyecsedi mása, kicsiben. Hatására élhető a környék; különben a mocsár lenne Mohács körül az úr.

Apropó Mohács: Hercegszántóról Homorúdon keresztül elértük túránk első felének, a keleti körnek a végállomását, a Dunát Újmohácsnál. Gyuri az országúton gyorsulási verseny futott Pannoniánkkal ötven méteren: 35-ig Gyuri, utána a moci volt a nyerő.

A révnél készítettünk néhány képet, majd meghatódva ettünk egy-egy velős pirítóst a helyi kocsmában.

A vacsi szintén Feigl József és barátja Mátyás jóvoltából: egy valódi dunai halászlé! Összehasonlíthattuk végre a tiszai és a dunai halászlét: egyik jobb mint a másik.

Arra a kérdésünkre, hogy hol van eltemetve a Rolling Stones főhangmérnöke, a választ szívesen megadjuk, ha valakit érdekel és ír nekünk. Annyit elárulhatunk, hogy nem határ melletti településen van...

A mai nappal ország-kerülő túránk első, 1887 kilométer hosszú, 19 napi tartó fele sikeresen befejeződött. Motorunk holnap pihenni tér. Ráfér egy kis regenerálódás: nagyon jól viselkedett az elmúlt három hétben. A túra második része, a nyugati fél-ország, Mohácstól vissza Szobig, nemsokára következik. Ha tetszett a felfedező motorozásunk, gyertek velünk akkor is!!!

A holnapi blogbejegyzésünkből azt is megtudhatjátok, hogyan vélekednek a csapatunk tagjai a túráról, milyen érzésekkel, véleménnyel tértünk haza ezután az életreszóló élmény után.  

Szegedről egy a térképünkön nem szereplő községen, Szentmihályon keresztül jöttünk ki. Az út mellett jobboldalon ott is van a névadó szobra. Röszke előtt rövid ideig egy mezei nyúl versenyt futott velünk az út mellett. A határnál, Röszke után átmotoroztunk keresztben az 5-ös majd az M5-ös úton, irány Mórahalom. A község előtt jobboldalon öko-park és bivaly-rezervátum. 45 nősténybivaly került ide két hete a Hanságról, még szokják a kifejezetten nekik kialakított, nádas, vizes 25 hektárt.

Mórahalmon mi is nagyot dagonyáztunk az Erzsébet gyógyfürdő kellemes, meleg vizében.

A 70 fokos termálvíz a homokos talajból fakad, kaszkád módszerrel többszinten hasznosul. A fürdővíz csak melléktermék. A fürdőkomplexum szépen kialakított, sokmedencés, minden korosztály és igényszint kielégítésére. Lángos és palacsinta uzsonna után továbbgurulunk.

Aki egy jót akar motorozni, az menjen el a Mórahalom - Kelebia közötti, alsórendű útra. Fantasztikus helyeken kanyarog, sűrű fás, ligetes területen. Minimális szintkülönbség, kellemes ívű kanyarok. Kevés a forgalom, a csongrádi része széles, a kiskuni oldal pedig vadregényes.

Mi megszakítottuk az utat Ásotthalomnál, egy homoki-bor pincészet és termékei kedvéért. A tanya Gyuri felmenőinek tulajdonát képezte korábban.

Kelebia után Tompa, Tompa után meglepetés: az út bal oldalán bástyás kastély, szörnyeket formázó vízköpőkkel. A kastély mellett kis Mátyás templom hasonmás. A gyülekező fekete felhők előterében kicsit Drakulás fíling. A hangulatot az is finomhangolja, hogy elmegyógyintézetként üzemel. Hallottuk, hogy ma telihold lesz, így nem vártuk meg a naplementét, hanem miután az intézet sánta fekete macskája elsétált mellettünk, bár tele a csomagtartónk jó makói fokhagymával, szedtük a sátorfánkat és indultunk tovább.

Csikéria előtt a fekete felhők ízelítőt adtak terhükből, egy nagyobb vihar szélén, esőben, szélben motorozva tettük meg a Bácsalmásig tartó 10-15 kilométert. Szerencsére a szomszédos Szabadkára jutó égszakadás minket elkerült, de azért Gyuri csontig ázott. A forró csontleves így igen jól esett, utána a rántott hús velővel töltött, túrós kolbászos és tejfeles fokhagymás változatait faltuk be.

Szegedről, hogy az alapkoncepció ne csorbuljon, lemotoroztunk Tiszaszigetre. Aztán egyre lejjebb, és még lejjebb... Amíg Tiszasziget után nem sokkal, a határhoz közel el nem értük a mélypontot! Ennyire a béka feneke alatt még nem voltunk. 75,8 méterrel itt található ugyanis hazánk legmélyebb pontja.

Kopjafa M betűvel és térképpel (mint a K-ponton), emlékmű és egy kis piknik park. A falu másik, innenső végén öreg szélmalom, lapátok nélkül; mellette rózsafa-liget ünnepi díszben. A rózsát errefelé szaporítás miatt termesztik, a virág csak "melléktermék".

Átmotoroztunk Kübekházára, ahol a hársfa sörözőben egy beöntés mellett érdeklődtünk a csaposnál és a többi vendégnél a helyi érdekességek után. Fürdök Mátyás volt az első, akit többen megneveztek. A helyi ezermester, aki kisegítette az önkormányzatot egy locsolóautóval. Idős S 100-as Skoda, kicsit átbügykölve, átfestve, tuningolva. Közszolgálat magánszorgalomból. Ráadásul turistalátványosság. No meg a villanyoszlopokon lévő muskátlik legnagyobb öröme.

A "polgival" elbeszélgettünk a falu és az operett meglepő de sikeres szimbiózisáról. Idén július 26-án kezdődik az immár tizedik éve ismétlődő operett-fesztivál. A falu lakosságának tízszerese érkezik ilyenkor az ingyenes operett-sóra. Aki ezt a műfajt kedveli, nem hagyhatja ki.

Visszamotoroztunk Szegedre, tankoltunk, majd sétáltunk egyet a Tiszaparton. Hihetetlen esemény: megtaláltuk a Tivadarban a Tiszába dobott palackot!!! Egyszerre értünk Szegedre! Hiába, a logaritmus tévedhetetlen. Aki nem hiszi, járjon utána...

Virág cukrászda, séta a belvárosban, este a Tisza parton moci után foci. Vendéglátóinkkal és némi savanykás malacleves, valamint elzászi kemencés csülök társaságában izgultuk végig az olasz-franciát.  Szeged most sem okozott csalódást. Kár, hogy holnap tovább kell indulnunk! 

Sajnos ma Melus elhagyott minket, halaszthatatlan munkavágya haza szólította, az ő emlékére egy stábfotó:

A lovak éktelen nyerítésére ébredtünk, de mint megtudtuk ez teljesen mindennapos itt Mezőhegyesen. 10 óra körül kerültünk nyeregbe és végre bemutathattuk a nyugati stílusú cowboy tudásunkat - szigorúan kötőféken. Lépésben még csak-csak, de az ügetésnél úgy mozogtunk, mint egy lift: fel és le.

Nehéz sport ez a lovaglás. Itt Mezőhegyesen főleg versenysportra tenyésztenek lovakat, láttunk néhány ifjú tehetséget: 2-3 éves csikók lázadtak a betörés ellen, persze eredménytelenül.

A vasútállomástól nem messze, a sínek mellett egy újabb jobb sorsra érdemes épület: az egykori Centrál Hotel és étterem. Fatetős, óratornyos, vízköpős, belül faragott fa-mennyezetes. Ha Budapesten, vagy netán egy másik világvárosban lenne, világhírű lehetne. Az étterem rész még üzemel, menza jelleggel. 

Meglátogattuk még a birtokra oly jellemző zabsilókat is, ebből 7 maradt fent, de meglehetősen rossz állapotban. Kár, biztos lehetne ezeket a csodálatos épületeket hasznosítani.

Felpattantunk 12 lóból álló ménesünkre és irány Magyarcsanád, ami arról híres, hogy egymáshoz nagyon közel áll 4 különböző egyház temploma - román ortodox, római katolikus, református és szerb pravoszláv: jó példa a békés egymás mellett élésre. Még egy jó dolog történt velünk: kaptunk eredeti Limot a kisboltban!

Lementünk a Maros partjára is, ahol megtudtuk, hogy a marosi homok a legfinomabb hazánkban, számos kis homok kitermelő művet láttunk a folyón úszva. 

Makóra 4 körül értünk, ahol nagyon kedvesen és finoman fogadtak minket: zsíros deszka friss makói lilahagymával: hmmm!!!!

Majd 2 órás makói sétánkon megtudtuk Rozsnyai Évától, hogy mit takar a kifejezés, Kukutyinban zabot hegyezni, kik ülhetnek a József Attila Gimnáziumban József Attila padjába, valamint hol található Közép-Európa legnagyobb fecske kolóniája - természetesen a belváros egyik legpatinánsabb épületének eresze alatt.

 Ellátogattunk az ortodox zsidó zsinagógába, és megtudtuk azt is, hogy 2010-re 3 miliárdos fejlesztéssel létesül egy Makovetz tervezte termál és fürdő központ 5 szállodával. Makó nagyon nyomul!!!

Szegedre fél 8-ra értünk be, és nagyon furcsa volt megint egy nagyvárosban lézengeni. Olyan volt, mintha Budapestre érkeztünk volna meg. Mivel Gyuri édesapja szegedi, így rokonoknál tudtuk meghúzni magunkat. Ildi, Balázs és Noémi igazi szegedi halászlével és túrós csuszával vártak minket és "sajnos" a hegyközi pálinkánknak is méltó ellenfele akadt: a zalai gyorsanölő. Már látjuk: a nyugati kört is minél hamarabb meg kell csinálnunk! Pláne, ha ilyen motorozások várnaK MÉG RÁNK!

Sarkadról Gyulára 16 kilométer az út. Közben egy gyümölcs-zöldség stand mögött valóságos oázis: teve, láma, páva, fekete hattyú sétálgat egy negyed focipályányi elkerített udvaron.

A rendezett és fejlődő kisváros benyomását keltő Gyulán első utunk a várfürdőbe vezetett, a hűvös időben jól esett brűgölni a meleg, vasas vízben. Az időjárás is kezdett kedvezőbbre fordulni, de napozásról még szó nem esett.

Utána ha lehet még jobban esett egy sütemény és egy bambi Magyarország második legrégebbi cukrászdájában a 100 évesben. Igaz, hogy idén 168 éves, de biztos komoly szervezést igényelne minden évben átnevezni. Tiszteletére koccintottunk egy pohár 6 puttonyos Tokaji aszúval.

Gyulán még egy meglepetés várt, egy magánkertben az ország legnagyobb, európai viszonylatban is az első tízbe sorolható bambusz-gyűjteménye. 102 féle bambusz 4 földrészről. Nagy László 20 éves szenvedélyes gyüjtőmunkájának gyönyörű eredménye ez a házi-dzsungel.

Gyuláról Elek felé vettük utunkat, ahol megnéztük az innen kitelepített német ajkúak emlékművét. Évente rendeznek itt a világ, elsősorban az öreg kontinens Elekről elszármazottai találkozót. Számosan vannak.

Elek után Lökösháza (mint helyben megtudtuk, rövid ö az első is), ahol a művelődési ház teljes egyik fala egy festmény. Helyi autodidakta festő műve: Hunyadi Mátyás bevonulása Budára. 9x4,5 méteres hatalmas mű. Corvus Kora Róbert harmadik ekkor méretű festménye.

Ezután erőteljes és élvezetes motorozás a nyílegyenes utakon Kevermesen, Dombegyházon és Battonyán keresztül Mezőhegyesre, éjszakai szállásunk egy lovas-szálló. Holnap, reményeink szerint a lovakkal is közelebbről megismerkedünk...

Reggelire befaltuk a maradék slambucot- így pihentetve talán még finomabb volt. Házi tejjel öblítettük le. Az idő is javul, még elég hűvös van de legalább már nem esik. Ez nemcsak nekünk volt jó hír, hanem az általános iskolásoknak is, akik ma ballagtak: minden faluban nagy ünneplések, vonulások, lufik, plüssállatkák, kellően kiöltözött nebulók és hozzátartozók. Pocsajon, miután  megnéztük a nem túl látványos löszfalat, szállásadónk Miska, akinek vegyescikk kereskedése is van, megheggesztette a múltkoriban letört rendszámunkat, nagyon hálásak voltunk neki.

Kismarja, Nagykereki, Biharkeresztes: utóbbiban megtankoltuk energiaitallal az öregasszonyt, majd tovább Körösszegapáti felé, ahol egy nagyon régi vasas téglából emelt vártornyot szerettünk volna federíteni, de a helyiek ajánlására, egy román ortodox templomra esett inkább a választásunk. A templom talán hazánk legszebb ilyen jellegű temploma. 1799-ben épült, és nemrég lett felújítva a román és a magyar kormányok közös finanszírozásában. Nemsokára előkerült a román nemzetiségű tisztelendő is, aki Nagyváradról jár ide át prédikálni.

Ő mutatta be nekünk ezt az ékszerdobozt. Kérdéseinket tökéletesen értette, válaszainak magyarításához a kántor állt rendelkezésére (és a miénkre is). A keleti ortodox templombelsőknek megfelelően minden négyzetcentiméteren freskók, az ikonosztáz és a széksorok a kézimunka gyöngyszemei.

A biharugrai halastavak felé vettük az irányt. Találtunk egy madárvártát (megépített és még bővülő épület, szállás és tanösvény egyben, az ornitológusok és botanikusok mekkája lehet).

Felkapaszkodtunk egy kis kilátótoronyba is, körülnéztünk a Kisbalatont idéző tájon. Az úton egy kis mocsári teknősbe botlottunk, segítettünk neki balesetmentesen átkelni.

Egy eldugott kis zsákfaluban,Geszten  az ország Budapesttől talán legmesszebb eső pontján, újabb rejtett csodára bukkantunk: a Tisza család kastélyára. A falu végén, öreg fák között bújik meg az hatalmas épület, amely jelenleg a helyi általános iskolának ad helyet. Nincs túlterhelve: ma 13 nyolcadikos ballagott. A család, amely két miniszterelnököt is adott hazánknak, próbált ide visszaköltözni, de csak akkor adták volna nekik vissza otthonukat, ha építettek volna a falunak egy iskolát. Mivel ezt nem tették meg, a vadregényes, repkénnyel befutott, mesebeli kastély amely egy trillernek például ideális helyszínéül szolgálhatna, marad iskola. Így ma sem makulátlan állaga pénz híjján folyamatosan romlik.

Gesztről a furcsa nevű Nagygyantén keresztül, a továbbra is hűvös időben, 70-es 80-as tempót motorozva száguldottunk Sarkadig, ahol a vendégházban húzzuk meg magunkat éjszakára. 

Sokáig éljen a motorizáció! Ennek megünneplésére elkészült egy újabb rövid filmhangulat stábunktól. Jó szórakozást kívánunk!

Esőre ébredtünk. Kis megszakításokkal egész nap esett. Az ecsedi láp volt a ma délelőtti program. Pontosabban az a gépcsoda, amivel lecsapolták. Nagyecsed határában egy a Nyugati pályaudvarra hasonlító szerkezetű épületben olyan vasmonstrumok állnak egymás mellett glédában, patikatisztaságú környezetben, hogy az ember azt várja hátha valamelyik megszólal...

Így állították le őket 1984-ben, azóta méltóságteljesen és patinás szépségük teljes tudatában, büszkén hirdetik a magyar ipar hajdani teljesítményét. Ganz és Tsa Danubius, valamint Hazai Gépgyár Rt. koprodukció, Steinmüller szabadalom alapján. Amellett hogy a híres-hírhedt láp lecsapolásához biztosította a szivattyúerőt, Magyarország első villamoserőműve is (villanygyára - ahogy a helyiek hívják). Így történhetett, hogy Mátészalkán hamarabb volt villanyvilágítás, mint Budapesten.

 A részletes bemutatót a múzeum gépésze, Szántó Sándor tartotta.

Nagyecseden még egy csodát láttunk, a füvészkertet. Kis területen, szeretettel és gondossággal összeállított növény és állatrezervátum, a helyi diákok biológia óráinak sztárja. Kaktusz és pálmafa, halastó és őserdő, ékszerteknős és varánusz, mosómedve és aligátorteknős.

Végre megtudhatjátok mivel edzenek a mérki erőemelők: többek között egy 100 kilós öntöttvas csatornafedéllel. Nagyon komolyan nyomják a fiúk, és meg is látszik az eredményeiken: országos szinten 2.-5. helyezések.

A szakadó esőben bemotoroztunk Bátorligetre megnézni az őslápot. Belépés csak búvárfelszerelésben! Az eső elmosta a programot: az egész terület víz alatt, a szúnyogfelhőket harapni lehet. Tovább motorozunk egy a térképen nem jelölt úton Nyírvasváriba, majd lefelé Nyírbéltekig. Itt némi kérdezősködés után megtaláltuk az Eördögh kastélyt. A falura néző dombon, impresszív, fehér épület, lelakatolva, kihasználatlanul. Kár érte. Vajon unokáink látni fogják?

Vágtatunk tovább délre a szűnni nem akaró esőben. A motor jobban viseli, mint mi. Csurog a cipőnkből a víz. A gatyánk is nedves. Egy benzinkútnál helyet cserélünk, kelletlenül újra beburkolózunk az esőkabátokba és gyerünk tovább.

Bagaméren kimérünk magunknak egy-egy italt.

Próbálunk telefonon szállást szerezni Létavértesen, de a potenciális szobánkat nem hajlandók kitakarítani... Így miután röviden megnéztük a Káló patak fölé épült mészárszéket, tovább robogunk. Pocsajon, egy családnál találunk menedéket - Sinka Miska vendégháza. A forró vizes zuhany után borsóleves és a kertben bográcsban készült házi slambuc (pirított lebbencstészta krumplival és hagymás, paprikás szalonnával - kicsit paprikás krumpli-szerű de finomabb) vár minket A vacsorához a házigazdák által előadott citera + ének előadás. Elfeledjük az esős nap minden nyűgét és élvezzük a hangulatot. A vidéki vendéglátás verhetetlen.

Megvolt túránk első nagy vihara - szerencsére éjszaka! Mire elindultunk már elállt, bár a fenyegető fekete fellegek egész nap végigkísértek minket. Kölcsey szobra alatt megemlékeztünk kedvenc irodalomtanárunkról, Freisinger Ernőről a Toldy Ferenc Gimnáziumban: "Ho-ozz rá víg esztendőt..." A szemben lakó Rozi nénitől megtudtuk, hogy a híres költő attól vakult meg félszemére, hogy  édesanyja betette a kemencébe, hogy himlőjét meggyógyítsa. Hát, ki tudja???

A túri bukógáton még nem volt szezon, így teljes egészében csodálhattuk meg az ungarische niagarát - a Tisza visszaáradása miatt építették 1929-ben.

Tiszacsécsén épp hogy befértünk Móricz Zsigmond szülőházába, na nem a sok látogató akadályozott minket, hanem a 143 cm magas bejárati ajtó. Errefelé régen hobbitok laktak?

Tiszabecsnél elhagytuk hűséges kísérőnket, a Tiszát, majd néhány nehezen leírható hangulatú falun áthajtva a Magosligetet követő egyenes szakaszon egy rövid időre elértük a 90 km/órás eddigi csúcssebességünket!

Ekkor indultunk a K-pont keresésére -az ország legkeletibb pontja- melyet Garbolc határában egy kis lápos részen, birkanyájak között áthajtva leltünk meg.

Itt kibontottuk szivárványszínű paplan-sárkányunkat, melyet a szelek szárnyára engedve élveztük a határvidék szeszélyes időjárását. Miután hátat fordítottunk a kemény fából faragott, égnek meredő kopjafának, áttoltuk járművünket a veszélyesen csúszós szakaszon és huss, már úton is voltunk Rozsály felé.

Itt tankolnunk kellett volna, de olyannyira menekültünk a vihart hozó fekete felhők elől, hogy megfeledkeztünk róla. De a vihart megelőztük!!! Így Csengersimán simán kifogyott a benzin. Előrelátásunknak köszönhetően a kis piros kannánkból rá tudtunk tölteni.

Csenger polgármestere kedvesen fogadott minket és elmesélte a Makovecz Imre által tervezett belváros 1985-től való történetét. Valamint azt is, hogyan kellett alkotmányt módosítani Berecz János segítségével ahhoz, hogy Csenger városi rangra emelkedjen.

Nagyecsedre 7 körül érkeztünk, itt aztán volt fogadtatás: üdítő, kávé, sütemény és tanakodás, hogy a sok látnivaló közül mit nézzünk meg. Ezeket kedves olvasók, holnap meg is fogjátok tudni!

Vacsoránkat a Lápi vendéglőben költöttük el, családtagként bántak velünk, emellett finomakat is ettünk. A Szatmár vendégházban még láttuk hogy a osztrákoknak megítélnek egy időntúli 11-est, majd érett szilvaként fáradtan belehullottunk az ágyba.