Megvolt túránk első nagy vihara - szerencsére éjszaka! Mire elindultunk már elállt, bár a fenyegető fekete fellegek egész nap végigkísértek minket. Kölcsey szobra alatt megemlékeztünk kedvenc irodalomtanárunkról, Freisinger Ernőről a Toldy Ferenc Gimnáziumban: "Ho-ozz rá víg esztendőt..." A szemben lakó Rozi nénitől megtudtuk, hogy a híres költő attól vakult meg félszemére, hogy édesanyja betette a kemencébe, hogy himlőjét meggyógyítsa. Hát, ki tudja???
A túri bukógáton még nem volt szezon, így teljes egészében csodálhattuk meg az ungarische niagarát - a Tisza visszaáradása miatt építették 1929-ben.
Tiszacsécsén épp hogy befértünk Móricz Zsigmond szülőházába, na nem a sok látogató akadályozott minket, hanem a 143 cm magas bejárati ajtó. Errefelé régen hobbitok laktak?
Tiszabecsnél elhagytuk hűséges kísérőnket, a Tiszát, majd néhány nehezen leírható hangulatú falun áthajtva a Magosligetet követő egyenes szakaszon egy rövid időre elértük a 90 km/órás eddigi csúcssebességünket!
Ekkor indultunk a K-pont keresésére -az ország legkeletibb pontja- melyet Garbolc határában egy kis lápos részen, birkanyájak között áthajtva leltünk meg.
Itt kibontottuk szivárványszínű paplan-sárkányunkat, melyet a szelek szárnyára engedve élveztük a határvidék szeszélyes időjárását. Miután hátat fordítottunk a kemény fából faragott, égnek meredő kopjafának, áttoltuk járművünket a veszélyesen csúszós szakaszon és huss, már úton is voltunk Rozsály felé.
Itt tankolnunk kellett volna, de olyannyira menekültünk a vihart hozó fekete felhők elől, hogy megfeledkeztünk róla. De a vihart megelőztük!!! Így Csengersimán simán kifogyott a benzin. Előrelátásunknak köszönhetően a kis piros kannánkból rá tudtunk tölteni.
Csenger polgármestere kedvesen fogadott minket és elmesélte a Makovecz Imre által tervezett belváros 1985-től való történetét. Valamint azt is, hogyan kellett alkotmányt módosítani Berecz János segítségével ahhoz, hogy Csenger városi rangra emelkedjen.
Nagyecsedre 7 körül érkeztünk, itt aztán volt fogadtatás: üdítő, kávé, sütemény és tanakodás, hogy a sok látnivaló közül mit nézzünk meg. Ezeket kedves olvasók, holnap meg is fogjátok tudni!
Vacsoránkat a Lápi vendéglőben költöttük el, családtagként bántak velünk, emellett finomakat is ettünk. A Szatmár vendégházban még láttuk hogy a osztrákoknak megítélnek egy időntúli 11-est, majd érett szilvaként fáradtan belehullottunk az ágyba.
