HTML

Pannonia 3 keréken

Küldetésünk első két utunk óta nem változott: felfedezni Magyarország számunkra eddig ismeretlen értékeit. Itt élünk, mégis sok mindent nem tudunk a környezetünkben élő emberekről, településekről és tájakról. 2008-ban és 2009-ben az ország határvidékét jártuk körbe, idén a legdélibb ponttól a legészakibb pontba, majd a legkeletibb pontból a legnyugatibb pontba utazunk. Kövess minket egy hónapon át és bemutatjuk neked Magyarországot úgy, ahogy még sosem láttad!

Várjuk tanácsodat, észrevételedet és
meghívásodat a pannonia3kereken@indamail.hu emailre.

Videók

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Támogatók

T-Mobile

Magyarország Duna TV UBM TOÖSZ

Friss topikok

Premier 3 keréken!

2010.10.15. 15:44 p3kprojekt

 2010. október 16-án szombaton 17.00-kor egy több, mint 3 éves álom valósul meg: Pannonia 3 keréken premier a Duna TV-n! Egy balatoni kocsmában született meg az ötlet, azóta sokat dolgoztunk rajta, finomítottuk, és nagyon büszkék vagyunk, hogy sikerült egy érdekes, szórakoztató és ugyanakkor fontos információkkal teli sorozatot készítenünk Magyarország határvidékéről.

A média érdeklődése is biztató, valamint a cikkek kommentjei is nagyon pozítivak:

http://totalbike.hu/hirek/2010/10/10/mi_az_a_baszbrigator/

http://comment.blog.hu/2010/10/07/reklamosok_csinaltak_uj_sorozatot_a_duna_tv_nek 

http://www.kreativ.hu/cikk/tevesorozat_lett_brucknerek_pannonias_utjabol

http://port.hu/pannonia_3_kereken/pls/fi/films.film_page?i_film_id=113814&i_where=1&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_episode_id=200286

http://est.hu/cikk/83955/pannonia_3_kereken

http://www.origo.hu/teve/20101015-harom-kereken-mutatja-be-az-orszagot-a-duna-teve.html

Még egyszer a csapat nevében nagyok köszönjük a segítséget!

p3kprojekt: IMG 5044

3 komment

Most már tuti biztos: október 16-án délután 5-kor startolunk a Duna TV-n!

2010.09.17. 09:50 p3kprojekt

 Sok-sok tárgyalás, egyeztetés után végre megszületett az első sugárzási időpontunk. Október 16-tól hetente fogunk beszámolni a 40 napos kalandunkról a Duna Tv-n, 30 perces részekben. Mivel 20 részbe fért bele az ország határvidéke, ez azt jelenti, hogy március közepéig találkozhattok velünk a képernyőn. Így talán a telet is könnyebb lesz elviselni.

Szeretnénk, hogy minél többen nézzék a műsort, ezért lehetőségeinkhez mérten kampányolni is fogunk. Íme a poszterünk, amivel remélhetőleg több helyen is fogtok találkozni. Ugyanakkor, akinek tetszik ez a projekt és szeretne segíteni, hogy minél többen megismerjék, kérjük küldje tovább ezt a plakátot barátainak, ismerőseinek. Csak egy kattintás. Köszönjük.

p3kprojekt: Pannonia 3 keréken poster jpg

2 komment

Elkészült a P3K főcím!

2010.09.08. 21:59 p3kprojekt

Réczey Zoltán art director, Molnár András vágó, a Melon Fx és a Goulash Exotica közreműködésével elkészült végre a főcímünk!  2010 októberében kezdődik a sugárzás a Duna TV-n minden szombaton 17.00-17.30 között. 

Szólj hozzá!

2010. őszén a Duna TV műsorán a P3K!!!

2010.07.08. 13:54 p3kprojekt

 Sok víz lefolyt a Dunán, mire ez a sugárzási szerződés összejött, de most már bátran kijelenthetjük, hogy a 20 részes dokumentumfilm-sorozat megvalósul!!!

Hála Demeter Lászlónak és Szabó Magdának aláírtuk a szerződést és ősztől minden szombaton 17.00-17.30 között a tévénézők is átélhetik kalandjainkat. Tehát mindenki vésse be a naptárjába az időpontot és GYERTEK VELÜNK TI IS!

p3kprojekt: DSC 3136 IJFR 600 Végre megérkeztünk a Dunához!!!

Szólj hozzá!

(20) 41. nap - Búcsúnap - P3K = Plusz 3 Kiló?

2009.06.18. 10:01 p3kprojekt

Reggeli bejegyzésünk egy videó emlékezés és a nagy kérdés: vajon felszedtünk 3 kilót vagy többet az út során? Íme a kiindulási állapotunk, Gyékényes strandján még a túra eleje felé:

 

Az utolsó napon már "csak" Esztergom városa és a szobi révig vezető út volt hátra. Reggeli után többször körbemotoroztuk a belvárost a vakító napsütésben. Kellemes. A Mária Valéria hidat elég nehéz megtalálni pedig szép nagy. p3kprojekt: DSC 3114 IJFR 600 Többször is végiggurultunk rajta, oda-vissza. Utána beszélgettünk egyet a Bazilika előtti téren. Mint kiderült, a hivatalos nevén Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Prímási Főszékesegyház-nak  van egy kisebb méretű modelje a városban, a Szent Anna avagy a Kerek templom. Az épület statisztikája egyébiránt impresszív: Európa harmadik legnagyobb temploma, Európában a legnagyobb egybefüggő vászonra festett oltárképe, falai 17 méter vastagok, a legvastagabbak az országban,  három harangja közül a legnagyobb majd 6 tonnás, stb...  

p3kprojekt: DSC 3103 IJFR 600

A városból felmotoroztunk a Vaskapu hegyre. 404 méter magas és fantasztikus a kilátás a városra, a Dunára és a környező hegyekre. p3kprojekt: DSC 3116 IJFR 600 Van fent egy turistaház is de két éve zárva. Kár.

A hegyről egyből indultunk az utolsó etapra: 11 kilométer a révig. Ideális motorozó idő, a szívünkben vegyes érzelmek. Végtére is ezek az utolsó kilométerek országkerülő túránkon. A révnél pezsgőt bontottunk, p3kprojekt: DSC 3127 IJFR 600 gratuláltunk egymásnak és átkeltünk a Bogi nevű komppal a folyón. Útközben elmélkedtünk egy kicsit teljesítményünkön és élményeinken. Nem tudtunk negatívumot találni. Szép ez a ország, szeretni kell(ene). De ehhez előbb meg kell ismerni.  p3kprojekt: DSC 3165 IJFR 600 Ez alatt a 40 nap alatt mi erre tettünk kísérletet öreg motorunkkal, akinek ezúton is köszönjük hogy végig kitartott! A stáb tagjai - Zsuzsi, Melus, Attila, Csabi és Gyuri - elbúcsúznak tőled kedves olvasó, reméljük csak egy kis időre, hiszen túra közben újabb terveket szövögettünk... Köszönjük, hogy eljöttél velünk erre a hosszú útra és átélted velünk kis hazánk rejtett értékeinek felfedezését. A P3K legyen veletek.

p3kprojekt: DSC 3147 IJFR 600

6 komment

(19.) 40. nap - 'Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga'

2009.06.17. 22:28 p3kprojekt

Csodálatos és megnyugtató reggelre ébredtünk. p3kprojekt: DSC 3026 IJFR 600 Csodálatos az idő és a panoráma, megnyugtató a motorzaj: Pap Gábor szervízigazgatónk gurul be túra-enduróján a parkolóba. Jött diagnosztizálni oldalkocsink kerekének vészes lötyögését. A diagnózis gyors és vészterhes: eltört a laprugókat tartó vascső, kvázi a tengely. A kereket másfél napja már csak a laprugók tartják. Le kell szedni az oldalkocsit, hacsak nem találunk egy hegesztőgépet kezelővel. p3kprojekt: DSC 3028 IJFR 600 Szerencsére ez utóbbi történt: reggeli közben a borhotel segítőkész munkatársa felhívta nekünk a szőlészet hegesztőjét, aki vállalta és sikeresen végre is hajtotta az operációt. Köszönjük a diagnózist és a műtétet is az érintetteknek!

Újabb hasznos segítség a hotel munkatársától: az almásfüzitői timföldgyárba való bejutás kapcsolatrendszerét göngyölítette fel nekünk pár telefonhívással. Ennek segítségével jutottunk be hazánk egykoron egyik legfontosabb üzemének területére. p3kprojekt: DSC 3054 IJFR 600 Hatalmas elhagyott épületek a Dunaparton, törött ablakokkal, gyomosodó falakkal, jobb napokat látott miliőben. A főépület homlokzatán még olvasható a felirat egy korabeli stílusú dombormű mellett: "Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga"! p3kprojekt: DSC 3065 IJFR 600 E munka végterméke 330 ezer tonna fehér por volt évente.

Almásfüzitőről irány Süttő, a kőváros. Útközben váratlan de kellemes meglepi: Csaba felesége csatlakozott hozzánk a nap hátralévő részére. Süttőn a híres mészkőüzemben tettünk spontán gyárlátogatást. p3kprojekt: DSC 3091 IJFR 600 Hatalmas, hangos gépek nyúzzák, nyeszetelik és csiszolják a több-tíz tonnás tömböket pár négyzetméteres sima lapokká. Egy drágakő a kulcsa mindennek: a vágószerszámok élében gyémántszemcsék biztosítják, hogy a kő, ha lassan is de megadja magát. p3kprojekt: DSC 3082 IJFR 600

A nap utolsó programja egy újabb gyárlátogatás. Kamocsay Ákos főborász végigvezet minket a neszmélyi borkombináton. p3kprojekt: DSC 3093 IJFR 600 Utána egy kicsit elbeszélgettünk a magyar bor helyzetéről. A végkövetkeztetés egyértelmű, a sikernek itt is egy kulcsa van: az összefogás. Megköszöntük a Hilltop szívélyes vendéglátását, betankoltunk a legjobb borokkal, majd továbbálltunk  www.hilltop.hu

Ma sajnos a stábbuszunk is megadta magát: eltört a kuplungpedál!? Úgy tűnik a gépek már nagyon be akarják fejezni a projektet - elérkezett a judgement day, a gépek lázadása? De Esztergomig elevickélünk vele, ott pedig egy újabb kis orvosi beavatkozás lesz.

Az Esztergomig tartó mintegy 30 kilométeres öröm-motorozás előtt (az immár újra egészséges oldalkocsival), vacsi a Zöld Kakashoz címzett vendéglőben. Kapros zuzaleves kakashere pörkölttel. Hozzá a lipóti háromkilós pékárú maradéka. Ma sem kell minket elringatni! Ez az utolsó esténk így együtt. Kicsit szomorkás, kicsit ünnepélyes a hangulat. Holnap elérünk a szobi révhez, és ezzel (egy időre) lezárul a P3K országjáró túrája. Sajnos... 

 

1 komment

(18.) 39. nap - Ma kazamatanap

2009.06.16. 20:54 p3kprojekt

Győr volt a mai első állomás, itt aludtunk ugyebár. Mihályffi Miklós idegenvezetésével felfedeztük hazánk 5. legnagyobb városának rejtett értékeit. p3kprojekt: DSC 2918 IJFR 600 Végigsétáltuk a belvárost és közben számos helyi legendát hallottunk. Egyebek között minden augusztusban megrendezik itt a kakas-kukorékoló versenyt. A leghangosabb és legautentikusabb kakas-imitátor nyer. Az egyik belvárosi szobor pedig egy baleset eredménye: a húsvéti körmenetben elbújó bigámista lator elfogása közben elesett a püspök, és ahová a szentség esett, oda többé ember nem léphet. Nosza, egy aranytól csillogó frigyládás szentszobor került a helyére... Megtudtuk továbbá, hogy Arrabona a négy folyó és a sarokerkélyek városa. Továbbá a cégérek is nagyon szépek. p3kprojekt: DSC 2914 IJFR 600 Sőt a kőfaragók és a balettáncosok is...

Győrből tankolás után irány Gönyűn keresztül Komárom. Oda-vissza mocizás a határ-hídon, majd látogatás a monostori erődbe. Az igazgató úr a kalauzunk. Információból, lelkesedésből, valamint szuszból kifogyhatatlan. p3kprojekt: DSC 2931 IJFR 600

A helyszín fantasztikus: hatalmas végvári komplexum a Duna partján, többszáz méter hosszú folyosók, kazamaták és labirintus; 19. századi mérnöki csoda.  A három erődből álló komáromi erődrendszer legnagyobbika. Világviszonylatban is jelentős, multifunkcionális helyszín: találkozók, koncertek, kiállítások voltak és remélhetőleg lesznek is még falai között. A belépődíj leszurkolása után mindenki szabadon mászkálhat az épületekben, csoda, hogy naponta nem téved el több tucat ember. Az erőd számos művésznek adott már ihletet: filmek, képek, performanszok születtek a hihetetlenül hosszú folyosók nyomán. Néha minha optikai csalódás lenne benézni egy-egy szárnyba.

p3kprojekt: DSC 2978 IJFR 600

Almásfüzitőn és Dunaalmáson keresztül irány Neszmély, a dombtetői borhotel. A fantasztikus panorámával a lábunk alatt fogjuk ma pihenőre hajtani a fejünket. p3kprojekt: DSC 2986 IJFR 600 Holnap reggel szervízigazgatónk veszi majd kezelés alá betegeskedő oldalkocsinkat.

1 komment

(17.) 38. nap - Vérszívás és dagasztás

2009.06.16. 00:35 p3kprojekt

Kezdésnek itt az új videónk.

Reggel indulás Hédevárra három okból kifolyólag: stábbuszunk jobboldali ablaklehúzójának megjavítása, a kastélyszálló, valamint a Jánossomorjai tévé is hallott felőlünk és szeretne velünk egy riportot készíteni.

Mindhárom feladatot sikeresen abszolváltuk délután egyig: buszunk ablaka újra zárva, a hédervári kastélyszálló sőt a szemben lévő coloradó, p3kprojekt: DSC 2834 IJFR 600 alias burgonya bogár szobor is alaposan feldolgozva és az interjúnk is nagyon csinosra sikeredett. A riporterünk lehet az oka...

p3kprojekt: DSC 2817 IJFR 600

Kettőre visszatepertünk Dunaszigetre, ahol előszőr megcsodáltuk a SZITE (Szigetközi Természetvédő Egyesület) bemutató termében létrehozott 1:300 Tisza modellt. Az árhullámok hatását mérik, elemzik a segítségével.

p3kprojekt: DSC 2840 IJFR 600

Utána irány a Duna, háromórás túrakenuzás a szerteágazó mellékágakon, a helyenként fölöttünk (és alattunk is) teljesen összeboruló ágak között. Vadregény, romantika, túlélőtúra egyben. Madarak, halak, hódok, és a természetet kedvelők paradicsoma.

p3kprojekt: DSC 2842 IJFR 600

Fantasztikus élmény, leszámítva a milliárdnyi szúnyogot. Pilisvörösvári diákokkal együtt fedeztük fel a kormoránok lakóhelyét, a halbölcsőt, valamint a hallépcsőt, aminek segítségével több mint 20 fajta hal tud ívni járni a Dunától több méterrel magasabban lévő Szigetköz vizeibe. p3kprojekt: DSC 2857 IJFR 600 Ezuton is köszönjük Gábor segítségét, túravezetését, www.pisztrangkor.hu

Hét óra után indultunk Lipótra, a megbeszélt randinkra Tóth Péterrel, a helyi pékség tulajdonosával. Egy kis kávézás a szintén a személyéhez fűződő wellness szálló bárjában, majd irány maga a kenyér- (valamint pékáru és finomáru) gyár. p3kprojekt: DSC 2883 IJFR 600 Szaunai hőség, kenyérillat, hatalmas kondérokban remeg a habos kenyértészta, üstökben lötyög a folyékony kovász, a kemencékben pedig sül a háromkilós parasztkenyér. Fantasztikus pörgés és ízletes végtermékek amerre csak a szem ellát. A gyárlátogatás végén mindannyian kóstolhattunk, a frissen kisült különböző péktermékek sorra tűntek el kiéhezett gyomrunk mélyén. Útravalónak kaptunk három darabot a híres-neves háromkilósból. p3kprojekt: DSC 2901 IJFR 600 Még forró volt és sercegett amikor átvettük! Kitart amíg túránk végére érünk.

Az öreg motor már napközben rendetlenkedett, az oldalkocsi kereke lötyög és dörzsölődik a sárvédőjéhez egy kicsit. Óvatosan pöfögtünk Győrbe a meleg, illatos éjszakában, holnap majd tüzetesebben megvizsgáljuk mit tehetünk.

p3kprojekt: DSC 2882 IJFR 600

1 komment

(16.) 37. nap - Sodorj velünk Te is!

2009.06.14. 23:45 p3kprojekt

Bősárkányon házigazdánk Elvira néni messzi földön (pl. Ausztrália, közelebbről Perth) híres gyékényfonó-sodró, így reggeli után mi is belekóstolhattunk e szakma rejtelmeibe. Kiderült, hogy Bősárkány tulajdonképpen erre a mesterségre épült. Nem véletlen, a környék bővelkedik az alapanyagban. Gyékényből szinte mindent el lehet készíteni, erre jó példa házgazdánk műhelye: alátét, címer, saru, kosár, kenyértartó, betlehem, miazmás. p3kprojekt: DSC 2739 IJFR 600 Búcsúzáskor szép fonott ajándékokat is kaptunk, ráadásul kontárkodásunk eredményét is magunkkal vihettük. Köszönjük szépen Elvira néni!

Egy gyönyörű Úr-napi körmenetbe botlottunk Acsalagon, így motorunk is rózsaszirmokon gurlhatott tovább az úton.

p3kprojekt: DSC 2755 IJFR 600

Visszamotoroztunk Öntésmajorba abban a reményben, hogy a Hansági múzeumban Hanyi Istókról megtudunk valami közelebbit, de sajna a múzeum zárva, sőt mint megtudtuk Istókot is elköltöztették már. Újabb motorozás a növekvő hőségben, majd Jánossomorjáról egy kis kitérővel irány Andau. Az andaui híd híres: a mintegy 200 000 56-os menekültből 70 000 ezen a Hansági főcsatornán átívelő kis fahídon keresztül hagyta el az országot. Érdemes ide elzarándokolni, elsősorban biciklis túristák kedvelt célpontja.

p3kprojekt: DSC 2774 IJFR 600

Úgy döntöttünk, hogy Halbturn-on keresztül Albertkázmérpusztán (a névadó Mária-Terézia rokona) át megyünk vissza Magyarországra. Jól döntöttünk: a kis faluban lévő kertes kocsma a Kázmér Vendéglő névre hallgat és a sógorok egyik kedvelt söröző-fröccsöző-pörköltöző-palacsintázó helye. Nekünk sem kellett a menüt kétszer ajánlani... Egyébiránt, ha indítottunk volna "Magyarország legrosszabb minőségű útja" versenyt azt minden bizonnyal az albertkázmérpusztai út nyerte volna. Kátyú kátyú hátán. Ebéd közben bepöfögött a kocsmába egy gyönyörűen felújított 1959-es Steyr traktor büszke osztrák tulajdonosával a nyeregben. Kölcsönös elismerések, fotózás... p3kprojekt: DSC 2781 IJFR 600 A kocsmáros jóvoltából egy pár kilométert megspórolva, térképünkön nem szereplő úton, Irénmajor és Csemeztanya felé átvágtunk Hegyeshalomra. Itt egy ideig méláztunk az egykori határátkelőnél a letűnt korok emlékeit és hangulatát felidézve, majd tovább pörköltünk.

A következő nagy határátkelőnél - Rajkán - egy úriember, miután kiderült hogy a Kisalföld című lapból már jól ismer minket, elkalauzolt a hármashatárhoz. Igencsak rejtett értéke ez kis hazánknak: idegenvezető nélkül bajosan akadtunk volna rá. p3kprojekt: DSC 2800 IJFR 600 Kellemes szoborpark szép mező közepén, a három nemzet barátságának jelképeként és művészeinek jóvoltából. 

Rajkáról irány a szigetköz, Dunakilitin, és a bezárt Csebi-Pogány kastélyszállón át Dunasziget, az aktuális szálláshelyünk. A helyi Family Frost-os jóvoltából, aki mint bevallotta csapatával együtt lelkes blog-olvasónk, hat finom jégkrémel lettünk gazdagabbak és jóllakottabbak. Vacsira természetesen halászlé és harcsapörkölt. Holnap kenuzás a Dunán!!!

2 komment

(15.) 36. nap - Kútbörtön és bányászkakofónia

2009.06.13. 22:42 p3kprojekt

Végre szépen süt a nap, elhagytuk a 2 napig szállást adó brennbergbányai ifjúsági tábort - a régi úttörő idők és osztálykirándulások emlékei keveredtek elő egy kicsit. Reggelire a Lővérekben vásárolt friss pékárukat a szalafői tarcsi tökmagolajjal gazdagítva nyomtuk be. Első célpontként felkerestük a Taródi várat, amely a Károlyi-kilátó felé, Sopron "Rózsadombjának" is nevezett városrészen található.

p3kprojekt: DSC 2669 IJFR 600

Hát az állunk az leesett! Mint megtudtuk id. Taródi István 1951-ben egyedül kezdte el építeni ezt a hatalmas kővárat, amely Sopron fölé magasodik és mára kb. 4.400 négyzetméterre nőtte ki magát. Van itt minden, amit a várúr megálmodott: bástyák, 25 méter magas tornyok, kútbörtön, felhúzható rácsos kapu, 150 méter hosszú alagút, szélkakasok, Boszorkány-terasz kilátással, sőt vizes medence is vízköpővel.

p3kprojekt: DSC 2689 IJFR 600

Megkérdeztük, hogy miért látott neki ennek a hatalmas munkának: "hát, valamit kellett csinálni..." - volt a válasz. A gyerekkori álmaink ilyen megvalósítása igazi csoda!!! A 84 éves mester gyermekeivel és unokáival azon ügyködik, hogy a vár állagát megóvja és minél több látogatónak meg tudja mutatni ezt a kuriózumot.

p3kprojekt: DSC 2680 IJFR 600

A vártól siettünk vissza Brennbergbányára, ahol a helyi Borbála bányász-asszonykórussal énekelhettünk német és magyar bányászdalokat a helyi sörtemplom előtt.

p3kprojekt: DSC 2700 IJFR 600

Ez az épület neve; itt van ugyanis a két magyar templom egyike, ahol az isten háza egy épületben van a kocsmával. Az asszonykórus lelkes vezetője Horváth Istvánné Edit. A dalolás csodálatosan sikerült, mi legalábbis nagyon jól éreztük magunkat.

p3kprojekt: DSC 2707 IJFR 600

A 'koncert' után, amelyre egyébként Sopronból érdeklődő nézők is érkeztek, egy kétnyelvű interjút készítettünk Becher Nándor helytörténésszel. Megtudtuk tőle például, hogy a barna és a fekete szén között a hamujuk színe alapján lehet különbséget tenni, illetve hogy Brennbergbányán valaha 7 különböző nemzetiség képviseltette magát.

Ezután egy tankolást követően rengeteg élménnyel gazdagodva hagytuk el Sopront és környékét.

p3kprojekt: DSC 2725 IJFR 600

Egy fantasztikus, a keleti félkör utolsó előtti napján, a Mórahalom-Ásotthalom-Kelebia útvonalon megtett motorozáshoz hasonlatos élmény-száguldással, Tőzeggyármajor, Miklósmajor, Öntésmajor, Osli, Földsziget és Acsalag érintésével, a lemenő nap aranyszínű fényében fürödve érkeztünk be Bősárkányba, mai szálláshelyünkre.

3 komment

süti beállítások módosítása