Egy nagyon kedves kisvárosban, Szécsényben a Major Hotelben aludtunk.                             www.majorhotel.hu , ez itt a reklám helye.  Reggeli (felvágott, zsemle, sajt, kávé no. I.) után irány a polgármesteri hivatal. Itt nagyon kedvesen fogadott minket a polgármester asszony (kávé no. II), és amíg a stáb kint összerakta a filmes szerkót, addig elővarázsolta a város két lábon járó lexikonját: Őze János főépítészt, aki megmutatta a város jelképeként ismert ferde tűztornyot. A szűk csigalépcsőn arra gondoltunk, hogyha tűz idején ezen jöttek volna le a tűzoltók, már az egész város rég leégett volna. Attila háromszor fordult mire felért... Aztán fönt nem is forgatott!

Őze úrral elsétáltunk a helyiek által csak "Robinson szigeteként ismert nomád kempinghez, ahol egy horgásztó mellett elsősorban diákokat nevelnek önellátásra és túlélésre. Péntekkel nem találkoztunk.

Ezután következett a nap érdekessége: egy ősöreg vizimalomból lett fagáz-malom. A fagáz nem elírás, ne gondoljon senki faházra, hanem, ahogy, végül zseniálisan rájöttünk (és kalauzunk is megerősítette): a fa elégtelen égetése során keletkezett gáz.  A víz helyett gőzzel hajtott malmot a régi időkben a még ma is impozáns Ganz Gépek működtették. Gyuri szerint némi zsírozás után pöccre indulnának, mint a mi motorunk.

A malom Pösténypuszta határában, közvetlenül a határszélen fekszik, sőt már Szlovákiába is átnyúlik. A három emeletes épület tényleg fantasztikus, 1815-ben épült és akkora, hogy valószínűleg annak idején az egész megyét ellátta liszttel. Itt is van egy- egy magányos hidfő és egy kis gyaloghíd, ami úgy tűnik, jellegzetes látvány itt az Ipoly mentén.
 
 
 A molnár ikszedik leszármazottja (Matula Bácsi és Tamás Bátya in one) ma is itt él a malom melletti kisházban. 
Átható szeretettel beszélt és mutatta meg az épület rejtett zugait.
Mi is igyekeztünk áthatóan beszélni vele, mert rosszul hall.
 

A malom után nyomtunk egy  gyorsítót  (kávé no. III.) a helyi  kocsmában, amely, szinte hihetetlen(!) a Határ Presszó névre hallgat.


Szécsényt elhagyva az útirány: Ludányhalászi (Közép-Európa leghosszab faluja), majd Nógrádszakál. Itt várt ránk a nap és talán a túra eddigi fénypontja: a Palóc Grand Kanyon. A Páris patak vájta szurdok, bármelyik Indiána Dzsonsz filmben megállná a helyét. Minden pillanatban azt vártuk, hogy mikor dübörög fel a viz a szurdok vége felöl. Aki erre jár ezt ne hagyja ki, aki nem, az se.


Ipolytarnócon már zárva voltak az ősmaradványok, így végig huzattuk a Karancs alatt Salgótarjánig: Karancskeszi, Karancslapujtő, Karancsalja.




Révay Sanya barátunk tanácsára a La Fiesta-ban vacsiztunk, amit nem is bántuk meg.
Innen föl a hegyre Salgóbányára, a szállásra. Sajnos csak az út feléig jutottunk, mert a moci némi köhögés után az emelkedőn leállt. Pér perc után rájöttünk,hogy Szob óta nem tankoltunk bele semmit (csak némi port a bakhátas földutakon). Csap tartalékra és irány vissza a lejtőn.  A stáb előrement a szállást intézni, mi pedig átugrottunk Szlovákiába tankolni, mert így közelebb volt (302 HUF egy liter 95-ös). Aztán uzsgyi vissza a hegyre, azaz megint csak a feléig, mert két ekkora drabális faszival szegény öreg pára nem bírta az emelkedőt Ezért Gyuri kiszállt, Csaba pedig egyedül nekifutott egy lankásabb részen. Be kettesbe, éles jobbkanyar, átsodródás a balsávba, szemben idős házaspár "a mi autónkkal" döbbent arccal. Satufék! Persze elveszett a lendület, úgyhogy kénytelenek voltunk tolni az öreget. Jobbról kerregő hang.Némi telefonos segitség Gábortól, a diagnózis: a laprugó kicsúszott jobbra és darálja a küllőket. Precíziós beavatkozás: némi WD 40, egy vascső és egy kalapács. Hála a "profi szerelőcsapatnak" a laprugó szeliden visszaállt a helyére. Utána kis simogatás: jó éjszakát öreg Pannoniánk!